Legtöbbször kartondobozok oldaláról köszön vissza ránk a felirat: Vigyázz, törékeny!
Már kisgyermek korban megtanuljuk ennek a jelentését, amin ez a felirat van, arra fokozottan kell vigyáznunk. Ráadásul minél értékesebb valami, annál törékenyebb. Ezt is értjük. Valahogy mégsem tudjuk ezt alkalmazni az életünkre, mert ott sincs ez másképpen.
Barátság, kollegialitás, bizalom, ígéret, adott szó, szolidaritás, elismerés, hála, törődés, figyelem, stb.. Ezek mind nagyon értékes dolgok, és egyben nagyon törékenyek is. Olyasmik, mint egy csiszolt üvegváza. Sok idő, munka, kreativitás van benne, mégis elég egyetlen rossz mozdulat, és már el is törik. Ha egy csésze vagy egy tányér pereme pattan le, még használható marad, a funkcionalitását nem veszíti el. Egy üvegváza viszont ha a legkisebb sérülést is szenvedi el, az egyenlő a megsemmisüléssel, mert a tökéletességében rejlik a szépsége.
Sokan hanyagul kezelik a „vázákat”. Kibírja az! Csak óvatosan dobtam! Nem hímes tojás az! Ha ilyen könnyen eltörik, akkor nem is jó az semmire!
Aztán meg vannak lepődve, ha a váza mégis eltörik. Persze, a váza a hibás.
Nemrég írtam egy bejegyzést, Ajtók címmel. Nem fejtem most ki újra, aki szeretné tudni miről van szó, görgessen vissza! Most megint be kell csuknom 2 ajtót is, mert az ajtók mögött 2 olyan ember van, akiket azon kaptam, hogy dobálják a vázámat. Sajnos meg is repedt egy kicsit. Nem teljesen, de ők soha többé nem kaphatják meg. Azt is bánom, hogy a közelébe engedtem őket. Nem azért mert haragszom, az elmúlna, hanem mert csalódtam bennük. A csalódás pedig nem egy hirtelen érzelem, hanem egy hosszan tartó érzelem megszűnése akkor, mikor rájövünk, hogy nem voltak méltók rá. Nagy becsben tartott ajtók voltak, a jelek szerint tévesen. Ez van. Nekik már nem kell vigyázni. A lehető leggyorsabban keresünk új ajtókat.
