Pista! Iszol-e mustot?

-Pista! Iszol-e mustot?
-Nem iszok, mert befosok.

Gyerekkoromban szüret idején sokat hallottam ezt, amolyan szólás-mondás volt. Mikor megkínáltak az egyik szomszédban musttal, mindig ez volt a kínálószöveg. Milyen érdekes egyszerű falusi ténymegállapítás volt ez. Sok mást is megtanítottak nekünk, például, hogy ha szilvát eszünk nem iszunk rá tejet. Vannak dolgok, amiket nem jó párosítani, mert abból baj lesz. Ez a józan paraszti logika. Az a fajta logika, amiről az urbanizálódó társadalom megfeledkezik.

Volt egy humorista, feltűnt majd eltűnt, sajnos a neve sem jut már eszembe, de volt egy olyan poénja, ami megmaradt a fejemben. Azt mondta:

„A finomfőzelék az egyetlen olyan entitás, ami kevesebb mint az alkotóelemeinek az összessége.”

Ilyen is van. Van, hogy átlagos, vagy épp finom dolgokat összekeverve a végeredmény nem lesz finom.
Van olyan is, amikor még a külön-külön is rossz dolgokat össze lehet keverni, és teljesen természetes, hogy nem tartjuk normális dolognak.
Na az ilyen rossz kimenetelű kotyvasztásokat szoktuk mi falun mosléknak hívni.
Sokan sértőnek érezték, mikor az ellenzéki összefogást moslékkoalíciónak nevezték, pedig ez sem sértés volt, csak egyszerű hasonlat. Lehetett ezzel vitázni, de ma már mindenkinek világosnak kell lenni, hogy nem állt messze az igazságtól ez az állítás.

Az ellenzéki összefogást a világon semmi nem tartotta össze a hatalomvágyon, és az Orbán iránti gyűlöleten kívül. Azt jósoltuk, hogy szeretetkampány ide, szövetség és barátság oda, ha nyernek, rövid időn belül összeverekednek a megszerzett koncon. Ilyen a moslék természete is. Össze lehet keverni, lehet mutogatni, hogy milyen finom, de rövid időn belül erjedni kezd.

A teória valósággá vált, és még győzniük sem kellett. Elég volt veszíteni. 2 nappal a választások után mindenki a másikra mutogat. Jakab szerint Márki-Zay tehet mindenről, és „unta már a folyamatos mosdatását”, de azért mégis az utolsó percig arra buzdított mindenkit, hogy szavazzon meg egy ilyen embert miniszterelnöknek. Gyurcsány szerint, „rossz kapitány rossz irányba kormányozta a hajót”. Vajon merre kormányozta volna az országot, ha nyernek? Miért támogatták, ha szerintük is alkalmatlan volt? Mellár szerint a Jobbikot volt hiba bevenni a szövetségbe. Akkor miért nem tiltakozott akkor, amikor bevették? Ha nyertek volna, nem lett volna hiba? Ahogy telnek a napok, egyre többen hibáztatnak valaki mást. Mindenki lehet hibás, de saját magát senki nem hibáztatja. Felelősségvállalás nulla. Erjedésnek indult a moslék.

Adjunk hálát az Istennek, hogy mindez nem egy győzelem után történt, akkor ugyanis az egész ország ehetné, ihatná a moslék levét, és szagolhatná a bűzét amíg a hányinger el nem éri.

…és még mi, akik ezt előre látták, mi vagyunk megtévesztett, megvezetett birkák.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel az alábbi lehetőségek egyikén:

 

Ha szeretnél üzenetet hagyni vagy véleményt írni, esetleg megtudni hogyan értesülhetsz az új bejegyzésekről, akkor küldj egy emailt a mail@gondolataim.hu címre, vagy kövess a Facebookon!