Az aktualitása ennek a bejegyzésnek természetesen a mai bejelentés, miszerint Magyarország kivonul a Nemzetközi Beruházási Bankból. A helyzet viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, mint az elsőre látszik.
Nem tudom kivel történt már meg, de mivel velem többször is, és feltételezem, hogy nem én vagyok a csodabogár, biztosan mások is átélték már azt a jelenséget, amikor vészhelyzetben valahogy jobban működik az ember agya. Pl. volt, mikor láttam valakinek a fejére esni egy bútordarabot. Az egész olyan volt, mintha lassított felvételt néznék. Azalatt az 1-2 másodperc alatt amíg ez történt, egy halom gondolat futott át az agyamon. Van ennek tudományos magyarázata, de én örök kételkedő vagyok, és sosem azt fogadom el amit elém tesznek, hanem mindig azt kérdezem, lehet-e máshogyan.
Biztos láttatok már olyat is, hogy egy 5 személyes autóban csak 1 ember ült. Vagy a buszon csak 2-3 ember. Nem mindig használjuk ki a kapacitást. Így van ez az agyunkkal is. Az ember csak egy parányi részét használja az agyának, és senki nem tudja megmondani, mire való a többi. Pedig a válasz meglehetősen egyszerű: nem a megfelelő operációs rendszer fut az egyébként sokkal többre is képes hardveren. Az a valaki vagy valami, ami az embert megalkotta, sokkal többre tervezte. Valami miatt mégis egy butított szoftverrel látta el, egy home verzióval. Az extra funkciók valószínűleg ott vannak az ember agyában, csak egy olyan partícióra telepítve, aminek az eléréséhez már kell a rendszergazda jogosultsága is. Vannak azonban biztonsági kivételek. Olyan kivételek, mint a vészhelyzet. Ilyenkor a butított emberi operációs rendszer néhány programja eléri azt a rejtett partíciót, és bekapcsol bizonyos képességeket. Mondhatjuk úgy is, hogy jobban fog az ember agya, mert a túlélésének a vészhelyzetben nyújtott teljesítménye a kulcsa.
Vannak akik ezt kihasználják, és vannak akik nem. A II. világháború idején, és azt megelőzően is, a náci Németország megtette ezt. Na persze nem csak a saját szürkeállományát mozgatta meg, hanem tudósok ezreit kényszerítette olyan helyzetbe, hogy az agyuk a túlélés érdekében 110%-on dolgozzon. Németországnak nem volt más esélye, hiszen létszámát tekintve messze elmaradt az ellenfeleitől, ezért nekik nem többen kellett lenni, hanem jobbnak kellett lenni (technikailag). A Szovjetunió nem volt ebben annyira érdekelt. Ember volt, hát küldték őket. Az sem volt baj, ha fegyver sem jutott nekik. Az elsőnél volt, a többi meg szaladt utána. Ha azt akinél a fegyver volt lelőtték, az utána szaladó felvette a fegyvert a földről, és ment tovább. Mindkét taktika működött, mert Németország szinte pillanatok alatt tarolta le egész Európát, és a létszámfölény elve is működött, hiszen végül mégis csak Berlinben voltak a szovjet tankok, és nem Moszkvában a németek. Amerika egy egész kényelmes helyzetben volt (mint mindig), hiszen nekik elég volt azt küldeniük amiről tudták, hogy működik. Nem meglepő, hogy amikor a háborúnak vége lett, teljesen más lelkiállapotban voltak a győztesek.
Miért van ennek jelentősége? Mert a háború lezárásakor megtörtént az osztozkodás. Mindenkinek az kellett, amit úgy érzett, hogy belefektetett a háborúba. Anyagilag mindenki biztosítani akarta magát, de az igazi hadizsákmányra egészen másképp tekintettek. Amerika látva, hogy technikai eszközökkel sokkal könnyebb és kevésbé fájdalmas háborúzni mint a nagy embertömeggel, azonnal rátette a kezét a nácik minden technikai tudására. Mindent vittek, komplett labort, feljegyzésekkel, prototípusokkal, mérnökökkel együtt. Ezalatt a szovjetek a sebeiket nyalogatták, és a veszteségeiket igyekeztek mielőbb pótolni. Kellettek a nyersanyagok, az emberállomány. Mire észrevették, hogy az új ellenfél mennyivel előttük jár (a részben lopott technikával), már nem maradt más, mint az utánozás. Mindent megcsináltak amit a nyugat, csak kicsit szarabbul. Lépéshátrányba kerültek, és nem is tudtak belőle kiszabadulni. Az sem segített, hogy amíg Amerikában a pénz mozgatta a szálakat, a szovjeteknél csak az ideológia. Innentől aztán gyárthattak bármit, a fúrógéptől az autókon át a tréningalsóig, minden olyan volt, mintha csak utánzat lenne, olyan sufni-tuning szerű.
Nem volt ez alól kivétel. Így jött létre a Varsói Szerződés, a KGST, majd 1970-ben a Nemzetközi Beruházási Bank.
Most nézzük meg, milyen módon és céllal működhetnek a bankok! Természetesen a teljesség igénye nélkül, és nem is a megszokott kategorizálás szerint.
Van, mikor a bank a betétesek pénzét helyezi ki újra, és az így befolyt kamatot osztja meg a betétessel. A profit kicsi de hosszan, biztonságosan fenntartható. Ez a bankok prototípusa, ma már ilyen bank nemigen létezik, még ha az alapfunkciók meg is maradtak, ma már sokkal szerteágazóbb egy bank működése.
Van, mikor egy bank a betétesek pénzét piaci körülmények között próbálja kamatoztatni, a sokkal nagyobb és gyorsabb haszon reményében. Az sem ritka, hogy ezek a pénzek nem a betétesek pénzei, hanem virtuális, nem létező pénzek. Nem nyitnám most ki ezt a témát, hogy hogyan lehet nem létező pénzt befektetni, mert így is nagyon körüljárjuk a témát, talán majd egyszer…
Aztán van amikor a bank állami érdekeket szolgál. Ilyenkor a bank elsődleges célja nem a közvetlen bevételszerzés, hanem az adott ország gazdaságának élénkítése. Több módon is történhet, de nekünk elég, ha most a fejlesztések finanszírozását nézzük meg tüzetesebben.
Vannak tehát állami cégek, vagy akár magánvállalkozások, akiknek a fejlődésükhöz tőkeemelésre van szükség. Növekedni kell, hiszen a világ változik, a piac növekszik. Egy privát bank is ad kölcsönt egy vállalkozásnak, piaci alapon, kamatért cserébe, szigorú feltételek mellett. Egy ilyen banknak csak annyi az érdeke, hogy a vállalkozás vegye fel a hitelt, aztán fizesse azt vissza a kamatokkal együtt. Hogy a vállalkozás ezáltal előbbre jut-e, az nem lényeges. Egy állami tulajdonosú banknak, amely a gazdaságot szeretné segíteni, kevésbé fontos a bevétel, a kamat, mert az állam közvetett bevételre számít. Ha egy vállalkozásnak mondjuk 10 M Ft-ra van szüksége egy újabb gép megvásárlására, és az állami tulajdonú bank akár kamatmentesen is ad neki pénzt, és az a gép 3 új munkahelyet teremt, akkor az állam a járulékok, adóbevételek, ki nem fizetett munkanélküli segélyek által több bevételhez fog jutni, mintha a bankja kamatot kért volna.
Fontos, mondhatni nemzetbiztonsági kérdés, hogy egy országnak legyen ilyen bankja, az pedig, hogy más országok, vagy országok közötti szövetségek hasonló bankjaiban is legyen érdekérvényesítő ereje, szintén fontos. Miért? Elmondom egy példával:
Vegyünk alapul 2 családot. Az egyiknek legyél te a családfője, a másiknak meg a szomszéd. Te és a szomszéd gazdálkodtok a családok pénzeivel. Ha a gyerekek kitalálják, hogy a nyári szünetben keresnének egy kis plusz pénzt némi fűnyírással, akkor venniük kell 1-1 fűnyírót. Viszont nincs pénzük rá. Te és a szomszéd, mint állami tulajdonosú beruházási bankok, kölcsönöztök a gyerekeknek, akik megveszik a gépeket, és megkezdik a vállalkozást. A gyerekek könnyen visszakeresik az árát, de ti nem kéritek az egész kölcsönt, hiszen tudjátok, hogy egy szegélynyíró is jól jönne nekik, meg aztán az ősszel majd inkább taliga kellene, hogy tűzifahordást is tudjanak vállalni, ezért csak úgy kéritek a pénzt vissza, hogy törlesszenek is, de fejleszteni is tudjanak, és egy kólára való is maradjon nekik. Szerencsés gyerekek, mert van ilyen bankjuk. De mi van akkor, ha a szomszéd lelépett mikor a gyerek született, és a szomszéd Pistikét csak az anyja neveli, szerény költségvetésből? Akkor Pistike nem tud a saját bankjától pénzt kérni (mert nincs olyan), legfeljebb tőled, mint szomszédtól. Igen ám, de Pistike és a te fiad riválisok. Nem nagyon, de azért megy a versengés. Nagyon egyszerű dolgod van, a saját fiadnak veszel fűnyírót, Pistikének meg nem. A fiad aztán ha élelmes, akkor vagy bérbe adja néha Pistikének, persze olyan áron, hogy Pistike sose tudjon összekeresni magának egy saját fűnyíró árát, vagy alkalmazni kezdi Pistikét, és onnantól Pistike is neki termeli a pénzt. Ilyen az üzlet.
Hasonló a helyzet akkor is, ha más országokkal társulva veszel részt egy beruházási bankban. Nagyon leegyszerűsítve, egy ilyen bank elsődleges feladata a tagok gazdaságának élénkítése, és nem a profitszerzés (ha jól működik).
Szerintem jól látható a különbség az állami és a piaci hitelek/bankok közt.
Már tudjuk, hogy mi lenne egy olyan banknak a szerepe, mint a Nemzetközi Beruházási Bank, és azt is, hogy mint minden más, ez sem működött tökéletesen. 2000-ben ki is léptünk belőle, majd 2015-ben Magyarország visszalépett a a bankba, és hamarosan a harmadik legnagyobb részvényese lett. Az orosz-ukrán kitörése után , Csehország, Bulgária és Szlovákia távozott a bankból. Mi maradtunk. Miért? Látszólag az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt már nem sok értelme volt, de ma már tisztán látszik az is, hogy a nyugat korántsem annyira demokratikus mint azt korábban gondoltuk. Hálózatszerűen működik, és egy számunkra vállalhatatlan politikai ideológia mentén hoznak meg döntéseket. Politikai, gazdasági és pénzügyi döntéseket. Nemzetbiztonsági kérdés, hogy olyan beruházásoknak is tudjunk finanszírozót találni, amit az Európai Unió nem támogat. Gondoljunk csak a Török Áramlat gázvezetékre, a Budapest-Belgrád vasútvonalra, a határkerítésre vagy Paks2-re. Az Unió nem egy jótündér, csak olyan beruházásokat támogat, amihez érdeke fűződik. Nem azt mondom, hogy Nemzetközi Beruházási Bank a legalkalmasabb az ilyen beruházások támogatására, azt viszont igen, hogy minél több a finanszírozási lehetőségünk, annál szabadabban tudunk tervezni, Magyarország érdekeinek a figyelembevételével.
Hol van itt a probléma? Hát ott, hogy Magyarország a napokban újra bejelentette a kilépési szándékát a Nemzetközi Beruházási Bankból. Az indoklás az volt, hogy a szankciók miatt már nem lett volna értelme maradni. Tény, hogy mostanában nem igazán hozott hasznot, és a közeljövőben sem lett volna várható, hosszútávon meg majd az idő eldönti, de nem is ez a lényeg, hanem az időzítés. Ugyanis az amerikai nagykövet egy nappal korábban jelentett be a bank elleni újabb szankciókat, amelynek magyar érintettsége is volt. Az egésznek valahogy olyan kinézete volt, hogy az USA sikeresen gyakorolt nyomást a magyar kormányra. Orbán ugyan pénteken ezt cáfolta, de sajnos nagyon valószínű, hogy pontosan ez történt. Pontosan ezért nem lennék szívesen miniszterelnök. Olyan nincs, hogy egy országnak érdekében álljon egyetlen pólus mellé állni. Nevezhetik ezt kétkulacsos politikának, de a helyzet az, hogy egy valóban nemzeti érdekeket szolgáló politika nem hogy kétkulacsos, hanem attól is több. Minél több nyitott kapcsolatunk van, annál nagyobbak a lehetőségeink. A nyugatnak ez persze nem érdeke, ezért mindent megtesz ellene, és sajnos tudnak is nyomást gyakorolni, mert jelenleg tőlük is függünk, éppen úgy mint Oroszországtól, vagy Kínától. Minden kapcsolat értékes, bármelyik kapcsolat megszakítása veszteségekkel járna. Az meg már csak hab a tortán, hogy jelenleg Oroszország a toleránsabb velünk szemben. Nagyon nagyon nehéz lehet úgy sikeres külpolitikát folytatni, hogy a minket körülvevő, egymással hadakozó felek közül egyik mellett és egyik ellen se álljunk teljes mellszélességgel. Magyar sorsnak is nevezhetnénk, hiszen a történelem sokszor szolgált már példával arra, hogy az egymással szemben álló felek végül rajtunk verték el a port. Nyugodt lelkiismerettel viszont ma sem lehet oldalt választani, mert most sem a jó áll szemben a rosszal, hanem a rossz a rosszal (az ukránok, az ukrán nép és nem az ukrán kormány most ugyanennek az elszenvedői). A lehetőségeinknek pedig gátat szabnak a kötelezettségeink.
Orbán talán legnagyobb politikai teljesítménye, hogy évek óta sikeresen tudja alkalmazni a kétkulacsos politikát. Most egy kicsit az orrára koppintottak, mert az amerikaiak szerint elment a falig. Nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Ez van. Reméljük holnap és holnapután sem áll meg a fal előtt, és addig megy, ameddig a lehetőségei engedik. Jelenleg ez az egyetlen helyes út. Kihasználni a mozgásterünket, és várni amíg a mozgástér kitágul, mert ki fog. A magyarok mindig szerettek a falakon is átmenni, de néha tudomásul kell venni azt is, hogy a fal erősebb attól, hogy mi egyedül leromboljuk, még ha kedvünk, szándékunk lenne is hozzá. Úgy fest (már egy ideje), hogy a nyugat egy kicsit sem különbözik a korábbi elnyomóktól (legfeljebb a módszerekben), de mint minden eddigi elnyomó, ők is bukásra vannak ítélve. Mit lehet addig tenni? Reményik Sándor egy versének négy sora jut eszembe, ami erre a nyugati demokráciának álcázott, sunnyogó diktatúrának is a hatásos ellenszere lehet:
„Leszek őrlő szú az idegen fában
Leszek az alj a felhajtott kupában
Az idegen vérben leszek a méreg
Miazma, láz, lappangó rút féreg”
