Mindenből lehet tanulni, persze csak az arra nyitottaknak. Még egy viccből is, aminek pusztán a jókedv garantálása lenne a célja.
Valamikor azt tanították nekem, hogy a körülmények bemutatása nélkül semmilyen történetnek nem szabad nekikezdeni, én meg szófogadó vagyok, így vélhetően ez a bejegyzés sem lesz rövid, és sokaknak megfogja haladni az olvashatóság határát, de hát nem is nekik íródik.
Szóval poharazom a paradicsomokat. Aki tudja mit jelent az tudja, aki nem, az meg nem, nem megyek most bele az ismertetésébe, mert akkor biztosan senki nem fogja végigolvasni. Annyit azért mégis megjegyeznék, hogy ez egy olyan munkafolyamat, amiben nem nagyon kell gondolkodni. A hétköznapjaim nagy része nem ilyen, így kimondottan szeretem a kertészkedést, mert közben szárnyalhat a fantáziám, arra amerre csak kedve támad. Most például egy vicc jutott eszembe, amit a napokban hallottam. No meg persze a tanulsága. Kezdjük a viccel!
Pista bácsi falujában nagy esőzés van. Napok óta szakad, Pista bácsi meg a völgyben lakik, a patak árad, és már térdig ér az udvaron a víz. Egyszer csak arra megy egy motorcsónak, és kiabálnak Pista bácsinak.
– Pista bácsi! Jöjjön, szálljon be, mert elviszi az árvíz!
– Jaj, gyerekek, nincs itt akkora baj, nem megyek én sehova, vigyáznom kell a jószágaimra, meg egyébként is, én bízok a Jóistenben.
Másnap már derékig ér a víz a faluban, mikor újra jön a motorcsónak, és megint kiabálnak:
– Pista bácsi! Jöjjön, szálljon be, mert elviszi az árvíz!
– Jaj, gyerekek, nem megyek én sehova, itt a házam, a jószágaim, a csirkéket, kacsákat, libákat már felköltöztettem a padlásra, vigyáznom kell rájuk. Majd csak eláll az eső. Én világ életemben hittem Istenben, tudom, hogy most is segíteni fog.
Harmadik nap már nyakig ér a víz. Megint jön a motorcsónak, és kiabálnak:
– Pista bácsi! Most már tényleg jöjjön, mert már nyakig ér a víz, itt fog megfulladni, ha nem jön!
– Jaj, gyerekek, mondtam már, hogy nem mehetek. Itt van a házam, itt vannak a jószágaim, felelősséggel tartozok értük, a Jóisten azért bízta rám őket, hogy vigyázzak rájuk. Én mindig hittem Istenben, rendszeresen imádkozok, templomba járok, tudom, hogy a Jóisten meg fog segíteni!
Negyedik napra akkor lett az árvíz, hogy Pista bácsi házát elvitte, csirkéstől, kacsástól, libástól, Pista bácsival együtt. Felkerült a mennyországba, ahol Szent Péter fogadta. Az öreg nem értette, miért történt ez vele, és szóvá is tette:
– Szent Péter! Én világ életemben hívő ember voltam, sosem vétkeztem, ha mégis akkor meggyóntam és vezekeltem. Minden misén ott voltam, imádkoztam. A jószágaimat amiket a Jóisten rám bízott, sosem hagytam el. Nekem nem kellett volna még meghalnom, a Jóistennek segítenie kellett volna rajtam, hogy ne vigyen el az árvíz házastól, jószágostól.
Szent Péter valami félreértést sejtve bőszen lapozgatni kezdi a papírjait
– Kicsoda is maga?
– Én vagyok a Pista bácsi a völgyből.
– Á, igen, látom már! Magának igaza van Pista bácsi, még nem kellett volna meghalnia, küldtünk is magáért 3 motorcsónakot is!
Mi a tanulság? Minden ember azt gondolja, hogy küldetéssel születik. Minden bizonnyal ez így is van, de hogy mi a küldetése, azt bizony csak nagyon kevesen tudják, így aztán kijelölnek maguknak párat. Van aki a jószágokra vigyázást, van aki mást. Még ezzel sem lenne baj, de mivel azt gondoljuk, hogy ez a küldetésünk, mindenek elé helyezzük. Meg kell mentenünk a jószágokat, mert a Jóisten ránk bízta őket, és ha eleget teszünk a hivatásnak, majd ő is megment minket. És meg is ment, de nem biztos, hogy úgy, ahogy mi gondoljuk. Észre kell vennünk a csónakot, no meg azt is, hogy miért jött. Nem kell mindenkit mindenáron megmentenünk. Egyáltalán nem biztos, hogy nekünk az az igazi küldetésünk. Persze csak úgy sorsára hagyni sem kell senkit és semmit, de figyeljük a jeleket, és ha már a harmadik csónak jön, bizony erősen gondolkodjunk el a beszálláson.
A változás sokszor nehézségekkel jár, és szeretünk a megszokásokban élni, kapaszkodni 10 körömmel abba amit már ismerünk, de ha az a valami nem akarja ezt, módszeresen, akkor az talán nem is véletlen.
