Nem annyira érdekes téma, de azért elgondolkodtató. Legalábbis nekem eszembe jutott párszor az elmúlt hetekben.
A gondolat indítója egy srác volt, aki egy tehetségkutatóban jelent meg. Oxigénhiánnyal született, és ennek hozadékaként sérült. Elmondása szerint rengeteg hátránya keletkezett ez miatt, mindig fura fiúként kezelték, bántották is miatta a társai. Egy saját szerzeménnyel állt a színpadra, és az volt a terve, hogy azzal felhívja az emberek figyelmét arra, hogy mindenki egyenlőnek születik. A produkció egyébként az én ízlésem szerint egy enyhe közepes szint volt, sokan vannak tőle jobbak, de a közönség, a zsűri állva tapsolt, és természetesen továbbjuttatták. Félreértés ne essék, nem hiányzik belőlem az empátia, nagyon is sajnálom a srácot, de elgondolkodtam azon, hogy jól közelítjük-e meg a dolgot.
Mindenki azt gondolja, hogy jaj szegény fiú, de szerintem az, hogy egyáltalán életben van, hogy dalszöveget ír, hogy van bátorsága azzal kiállni és előadni, az már maga egy csoda, ha azt nézzük, hogy honnan indult. Kell sajnálni? Szerintem nem, mert nem sajnálatra van szüksége. Kell neki állva tapsolni? Lehet, de nem szükségszerű. Tovább kell juttatni? Szerintem nem. Amit a tévében láttunk, az pusztán divatos jóemberkedés volt. Persze nem rossz szándékból hamis, csak hamis. Szerintem nem tesz vele senki sem jót akkor, ha pusztán sajnálatból, vagy elismerve, hogy mennyi nehézségen mehetett keresztül, olyan reményekkel táplálja, aminek racionálisan nincs alapja.
Az üzenet is hamis. Azt mondja, és sokan mások is, hogy minden ember egyenlőnek születik. Jól hangzik, de belegondol néha valaki, hogy ez tényleg így van-e?
Képzeljünk el egy fejlett társadalomban, egy jó módú családba született egészséges gyereket. Mindene megvan. Anyagi háttér, otthon, szerető szülők, stb. Vele minden ember egyenlőnek születik? Vele egyenlőnek született az a gyerek, aki 86 áprilisában született Csernobilban? Vagy az a gyerek, aki 45 augusztusában született Hirosimában? Esetleg aki egy Birkenauba hurcolt anya gyermekeként születik? Vagy az a gyerek lenne egyenlő aki Szomáliába születik? Vagy amelyik lábak vagy kezek nélkül? Amelyik vakon? Vagy aki a születése pillanatában árván marad?
Nem, nem születünk egyenlőnek. Olyannyira nem, hogy még magzatként sem vagyunk azok. Az egyik magzat vitaminokat kap, a másik meg nikotint, alkoholt, drogot.
Akkor születnénk egyenlőnek, ha egyenlő esélyekkel kezdhetnénk az életet, de ez messze nem így van. Vannak akiknek a külső tényezők mások, és vannak akiknek a saját képességei, adottságai.
Egyáltalán nem gondolom, hogy az a jó, ha azt mondjuk, hogy ők egyenlőnek születtek. Egyáltalán nem gondolom, hogy az a jó, ha jóemberkedésből azt mondjuk nekik, te pont ugyanolyan vagy mint a másik, sőt jobb. Ezzel becsapjuk őket, ami nem nehéz, mert szeretnének olyanok lenni mint mások, de ettől még nem lesz igaz, és az igazság mindig, minden egyes alkalommal szembe fog jönni.
Az üzenetnek nem annak kellene lennie, hogy mindenki egyenlőnek születik, hanem hogy minden ember értékes, és egyetlen élet sem hiábavaló. Akkor sem, ha az nem tökéletes, mert semmi szükség arra, hogy mindenki tökéletes legyen. Annak, aki lábak nélkül születik, nem akkor teszünk jót, ha azt hazudjuk neki, hogy lehet futóbajnok, hanem ha abban segítünk neki, hogy a hátrányai ellenére sikeres és boldog életet éljen. Nem a hiányzó lábai miatt kell belőle tiszteletbeli tájfutót csinálni, hanem segíteni kell, hogy elfogadja magát, a helyzetét, felismerje a lehetőségeit, és azokat ki is aknázza. Rengeteg olyan hasznos elvégzendő feladat van a világon, amihez nem kellenek lábak, mai technikai feltételek mellet még talán kezek sem, vagy éppen látás. Neki a sors, vagy a Jóisten (kinek-kinek hite szerint) nem azt az utat jelölte ki, amihez a szükséges készséget pont elvette. Az üzenetnek annak kellene lennie, hogy mindenkinek van helye és feladata. Azoknak, aki úgy érzik, hogy ők hátrányok nélkül születtek, nem jóemberkedni kellene, hanem segíteni. Társadalmi szinten is.
A srác jó szöveget írt. Az előadása szerintem nem volt kimagasló. Ha az alapján kellene megállapítani, hogy tehetséges-e, amit abban a 2 percben mutatott, akkor azt mondanám, hogy szövegírásban vannak lehetőségei. Aztán majd az szövegeit előadhatják olyanok, akiknek meg ahhoz van tehetségük, de nincs tehetségük a szövegíráshoz.
Mindenkit a maga helyén, a maga lehetőségei közt kell értékelni. És mindenki jó valamiben. Még akkor is, ha első látásra nem ezt mondanánk.
A jelszó tehát inkább az legyen, hogy minden ember egyedinek, különlegesnek, értékesnek születik! Az egyenlőség mítoszát meg hagyjuk meg a különböző politikai ideológiák narratívájának!
