Hozzászólás helyett

Egy ismerősöm bejegyzésére szerettem volna reagálni, de olyan hosszúra sikerült, hogy a Facebook nem engedi hozzászólásba betenni, így ezt a módot választom a megosztására.

Attila! Azon ritka pillanatok egyike következik, amikor részleges egyet nem értésemnek kell hangot adnom. 🙂

Szóval az elmúlt néhány (talán 8 évben) rengeteg nációval volt szerencsém együtt dolgozni, így megismerni őket. Többek közt felvidéki magyarokkal, és szlovákokkal is. Kivétel nélkül, minden nációról elmondhatom, hogy vannak köztük jó és rossz emberek, és szerencsére a jók vannak többségben. Kollektív rosszindulatot a világ egyetlen népéről sem lehet feltételezni. Ami komoly különbséget tud okozni, az az eltérő kultúra, az, hogy az adott nép kultúrájában mi az ami társadalmilag elfogadott, és mi az ami nem. Ez a szlovákok esetében nincs, hiszen ha van nép akivel a leginkább közös a kultúránk, hát az pont a tótok. Nem véletlenül. 1000 évig éltünk szövetségben. No meg persze a politika. Egészen biztos vagyok benne, hogy Árpádék nem mészárlással és erőszakkal foglalták el a Kárpát medencét. Nem akarok most belemenni, hogy kiket találtak itt, szóval csak annyit tennék hozzá, hogy nem teljesen idegeneket, és bizony tótokat, vagy ha úgy jobban tetszik, szláv törzseket. Érkezésüket követően nem az történt, hogy mindenkit lemészároltak akinek nem voltak hun gyökerei, aztán teleszülték a Kárpát medencét magyarral. Aztán a különböző vészkorszakok alkalmával, részben betelepítésekkel, részben természetes népvándorlásokkal tovább keveredett a Kárpát medence lakossága. Ennek egyik legnagyobb bizonyítéka az „angyalos” címerünk. Szerintem az is megkérdőjelezhetetlen, hogy a legnagyobb számú nem magyar nép az a tót volt, de szerintem még a mai megcsonkított Magyarországon is így van. Talán a svábok előzik meg őket, önbevallás szerint biztosan, a valóság viszont biztosan más. Ja, és persze a cigányok.

Szóval érdemes visszamennünk a honfoglalás idejére, és megnézni milyen népek alkották a Magyar Királyságot. (Attól, hogy Magyar Királyság a neve, még nem jelenti azt, hogy minden állampolgára magyar, ahogy attól, hogy ma pl. a Felvidéket Szlovákiának hívják, szintén nem következik az, hogy minden ott élő ember szlovák lenne). Szerintem eddig nincs is véleménykülönbség. Az ez után jön, és nem is írnék most, ha nem az eltulajdonítás szót használtad volna. Szerintem a világon semmit nem tulajdonítottak el, még akkor sem, ha indulatból, dühből ezt jól is esik nekünk állítani.

Ha valaki ellopta a Felvidéket, azok nem a tótok voltak, hanem a nyugati hatalmak, és nem a magyaroktól lopták el, hanem a Magyar Királyságtól. A Magyar Királyság az összes itt élő nép hazája volt. A magyar király minden itt élő nemzetiség királya is volt. A mai szlovákok őseinek a királya is. Ha azt állítanák, hogy valamelyik királyunk nem magyar király volt hanem szlovák, akkor az valóban eltulajdonítás lenne. De az sem sokkal kisebb bűn, ha mi azt mondjuk bármelyik királyunkra, hogy nem volt a szlovákok királya. Én nem találkoztam eddig olyannal, amikor azt mondták volna (biztos van 1-2 degenerált köztük aki mégis), hogy valamelyik királyunk csak is az övék lett volna. Az, hogy megemlékeznek róla, és a saját nyelvükön teszik, nem kellene, hogy fájjon. Még akkor sem, ha Istvánunkat Stefánnak keresztelik. Az osztrákoknak sem fáj, hogy Ferenc Jóskának hívjuk a császárjukat. A különbség talán annyi, hogy az osztrák császárok a magyar királyi címet is megkapták, miközben a magyar királyoknak nem volt tót tisztségük, ami nem csoda, mert olyan nem nagyon létezett. De ettől még minden magyar király, az itt élő minden nemzetiség királya is volt. De térjünk vissza egy kicsit az országlopásra is. Szerintem a tótok jelentős része egyáltalán nem akarta az elszakítást. Nem volt nekik semmijük ahhoz, hogy ezt akarják. A Magyar Királyság egy nagyon jól megtervezett, megszervezett egység volt. Az elcsatolások után maradt országrészek olyanok voltak, mint a megcsonkított ember, és azok levágott végtagjai (ez volt a cél). A Felvidék volt az egyik karunk. Minden infrastruktúra ide kötötte. Az ország szerves része volt, tótostól, magyarostól. Ezért kellett odacsatolni őket a csehekhez, hogy megtanítsák nekik, hogyan legyenek szlovákok. Igazából az egyik függőségből a másik függőségbe kerültek, de mivel földrajzilag, történelmileg mindig is ide tartoztak, nem nevezhetjük a Felvidéken élők sikertörténetének ezt az időszakot sem. Volt viszont egy évszázad arra, hogy kellőképpen megutáltassák velük a magyarokat, és elegendő nemzeti tudatot neveljenek beléjük (hozzáteszem, ezt teszi most lehetővé, hogy sok dologban egyetértsünk a nyugattal szemben, mert nemzeti identitás nélkül mennének önként a darálóba).

Aztán nézzük a himnuszt. Gondolom, itt az „Azt mondják nem adnak” kezdetű népdalra gondolsz. Az a helyzet, hogy én készséggel elhiszem, hogy ezt már akkor begyűjtötte Bartók, mikor Szlovákia még nem is létezett, de ez mit bizonyít? Hogy magyar népdal? Én sok népdalt ismerek, de ennek a dallamvilága nagyon messze áll a magyar népdalokétól. 1000 év együttélés alatt kicsit sem lepődnék meg, ha ez is az egymástól megtanul, átvett népdalok egyike lenne. És abban is biztos vagyok, hogy ha Bartók Béla nem a Magyar Királyságba, hanem a (képzelt) Szlovák Királyságba született volna Vojtek Bartko néven, akkor a szlovák változatát találta volna meg, mert azt kereste volna. A himnusz esetében hasonlóan gondolkodom, mint a királyok esetében, hogy nem elvitatnunk kellene, hogy a Magyar Királyság és annak királya az ő történelmük része is, hanem támogatni kellene őket abban, hogy ezt felvállalják. 1000 év történelmi dicsősége nem lehet szégyen sem magyarnak, sem szlováknak. Az, hogy van egy népdal, ami számukra annyira fontos, hogy abból himnuszt csináltak, és nekünk van hozzá egy biztosan több mint 100 éves magyar szövegünk, szintén a békés, egymással hétköznapi, egymást elfogadó, egymást tisztelő együttélést bizonyítja. Erre is büszkének kellene lennünk. Azt kellene mondanunk, erre nekünk van egy magyar szövegünk, amit az őseink akkor írhattak a ti dallamotokra, amikor még békében éltünk együtt egy közös hazában.

Címer. A hármas halom eredete bármennyire is szeretnénk, nem bizonyított, nem tisztázott. Sok elmélet van. És egy van a szlovákoknak is, mégpedig, hogy az az övék volt. Ez van ugye a mi címerünk egyik oldalán, és az övék egészén. A másik oldalon az árpádsávot nem kell magyarázni. És akkor most ugorjunk vissza a honfoglalás idejére, emlékezzünk vissza a fehér ló mondájára, és arra amit fentebb az itt élőkről írtam. A két legnagyobb létszámú népcsoport amely a több mint 1000 éve létrejött magyar királyságot alkotta, az a magyarok és a szlávok voltak. Miért nehéz azt elképzelni, hogy a középen kettéosztott címer ennek a szimbolizálása, ahogy a későbbi „angyalos” címer is a királyság minden nemzetiségét megjeleníti? Nekem nem fáj, ha így van, és büszke vagyok rá, hogy az őseim 1000 évig fenntartották ezt a szövetséget anélkül, hogy bármelyik nép elolvadt volna a másik olvasztótégelyében, és ugyanerre a szlovákoknak is büszkének kellene lenni. Mit jelent a címerük? Pontosan annak elismerését, hogy ők a Magyar Királyság része voltak (ráadásul annak baloldala, mondhatnánk úgy is, a magyarok a királyságuk szívébe zárta őket).

És akkor jöjjön Kubala László. A származásáról, felmenőiről nem írnék, megtették már mások. A lényeg, hogy bőségesen akad a felmenői közt tót is. Háromszoros magyar válogatott. Hatszoros csehszlovák. Tizenkilencszeres spanyol. Szerintem a spanyolok is tekinthetnének rá a nemzetük nagyjaként, pedig spanyol nincs a felmenői közt. Amikor mi büszkék vagyunk és támogatjuk Marco Rossit, és igazi magyarként ismerjük el, és ő is szeretne tagja lenni ennek a nemzetnek, nem véletlenül szerezte és kapta meg az állampolgárságot, akkor mi sem tulajdonítottuk őt el az olaszoktól, és nem vitatjuk, hogy ő egyben olasz is. Vagy ha Mága Zoltánt hallgatjuk, és büszkék vagyunk rá, és azt mondjuk, egy kiváló magyar művész, akkor őt sem tulajdonítjuk el a cigányságtól. De említhetném Radnótit is és megannyi más nemzet sarját, akit magyarként magunkénak tartunk. Mi is, ők is a sajátunknak tekintjük mindegyiküket. A tisztelet, a szeretet, a megbecsülés nem olyan fogalmak mint a vagyon, hogy minél többen birtokolják, annál többfelé oszlik. Mikor én Szent Istvánra gondolok, egy szlovák meg Stefánra, akkor ugyanarra az emberre gondolunk, ugyanazon tetteire, és úgy helyes, ha nem kisebbítjük a másik jogalapját a tiszteletére.

8 év magyarországi, felvidéki magyarok és szlovákok közti életszakaszomban sok mindent megtanultam. Talán a legfontosabb, hogy a felvidéki magyaroknak egy kicsit sem segítünk a szlovákok elleni acsarkodással. Az, hogy most szlovák állampolgárként kell élni a mindennapjaikat, nem könnyű számukra, de talán volt már rosszabb sorsuk is az elmúlt években, és nincs kőbe vésve, hogy ennek így is kell maradnia. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy a lehető legjobb életkörülményekhez jussanak hozzá, és tetszik vagy sem, ez jelenleg csak a Szlovák Köztársaság keretein belül lehetséges. Itt kell most támogatnunk a fennmaradásukat, és azt gondolom, a magyar kormány ennek érdekében mindent meg is tesz. A történelem igazságot fog szolgáltatni, de az nem az lesz, hogy újra magyarok lesznek azok is, akik sosem voltak azok. 1000 év mintája van előttünk arra, hogy lehet többnemzetiségű hazája a Kárpát medencében élőknek, a nemzetiségek fennmaradása mellett. Írott vagy íratlan szövetségben.
Szintén fontos dolog amit megtanultam, hogy a szlovákok nagyon szeretnének büszke szlovákok lenni. Számomra ez is érthető. Szeretnék, ha lenne történelmük. Van nekik. Ugyanaz, mint a miénk. Egyikőnknek sincs oka szégyenkezni miatta, még akkor sem, ha voltak benne hol egyik, hol másik félnek nehezen viselhető évek is. A rengeteg magyar vezetéknévvel rendelkező szlovák, a rengeteg szlovák vezetéknévvel rendelkező magyar ember a bizonyíték arra, hogy mi és a szlovákok nem egymás ellenségei, hanem féltestvérei, unokatestvérei vagyunk. Arra kell törekednünk, hogy ezt az érzést erősítsük mind a magyarokban, mind a szlovákokban. A Kárpát medence népei számára egyetlen lehetőség van a boldogulásra, a megbékélés, egymás elfogadása, egymás tisztelete, megbecsülése. Remekül érzett erre rá a Orbán is, és azt hiszem szemmel látható eredményei is vannak. Ezt támogassuk!

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel az alábbi lehetőségek egyikén:

 

Ha szeretnél üzenetet hagyni vagy véleményt írni, esetleg megtudni hogyan értesülhetsz az új bejegyzésekről, akkor küldj egy emailt a mail@gondolataim.hu címre, vagy kövess a Facebookon!