Emlékszem gyerekként mennyire utáltam oroszul tanulni. Ciki volt. Bár gyerekként nem volt nagy rálátásunk a világ dolgaira, internet sem volt, tévé se nagyon, mégis úgy éreztük, egy lecsúszott, széteső birodalom nyelvét ciki beszélni, tanulni meg még cikibb. Meg voltunk győződve róla, hogy soha semmilyen hasznát nem vehetjük, és irigykedve hallgattuk, hogy már vannak iskolák, ahol németet tanítanak.

Aztán gimnáziumban eljött a mi időnk. Mi is tanulhattunk németet. Olyan érzés volt, mint az első melegítőnadrág, vagy az első edzőcipő vagy az első Milka csoki. Már tartottunk valahova. Csodáltuk a kimustrált Volkswageneket, és abban bíztunk, ha sokat tanulunk, talán nem csak a képet nézzük majd a Sat1-en, vagy a Pro7-en, de majd értjük is amit a filmekben mondanak.

Aztán újabb tanulmány, angol nyelven. Se oroszul, se németül nem tanultunk meg, de belevágtunk az angolba, mert mégiscsak az a világnyelv. Azt mindenhol megértik, és hát kitudja mit hoz a jövő…

Hát… kedves barátaim, a jövő alakulása jelenleg úgy áll, hogy nagyobb előnnyel kecsegtet az orosz könyvet előkeresni, mint a németet vagy az angolt.

Ezt is megértük.